Közjegyzői tevékenység

A törvény közhitelességgel ruházza fel a közjegyzőt, hogy a jogviták megelőzése érdekében pártatlan jogi szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek. A közjegyzői kar célja az, hogy minden, hatáskörébe tartozó ügyben a jog vita nélküli érvényesülését segítse elő.

A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez. A közjegyző a hatáskörébe utalt eljárásokkal kapcsolatban – az esélyegyenlőség biztosításával – kioktatással segíti az ügyfeleket a jogaik gyakorlásában és kötelezettségeik teljesítésében.

A közjegyző tehát olyan felkészült jogász szakember, aki a jogszabályoknak megfelelően, az ügyfelek jogainak vitán felül álló érvényesítése érdekében fejti ki tevékenységét. Az ország egész területén működő közjegyzői kar munkája során a függetlenség, pártatlanság, szakszerűség érvényesülése mellett a jogviták peren kívül történő elintézéséért tevékenykedik, mindezt a közjegyzői kar jelmondata is tükrözi: Jog vita nélkül.

A közjegyzői szolgálat

A közjegyzőt az igazságügyi miniszter nevezi ki határozatlan időre. A közjegyzői kinevezés előfeltétele az állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, a jogi szakvizsga és a megfelelő szakmai gyakorlat. Minden közjegyző kötelezően rendelkezik tehát a hivatásához szükséges jogi ismeretekkel, eljárása során csak a törvénynek van alávetve, és nem utasítható. Több érdekelt fél esetén a közjegyző egyik felet sem képviseli, hanem valamennyi fél pártatlan tanácsadójaként jár el, ugyanakkor még erre irányuló felkérés esetén sem nyújthat segítséget jogszabályba ütköző vagy tisztességtelen ügyletekben.

A közjegyző tehát olyan független és pártatlan hatóság, aki a jogszabályoknak megfelelően, az ügyfelek jogainak vitán felül álló érvényesítése érdekében fejti ki tevékenységét.

A közjegyzők működésének felügyelete

A közjegyzők tevékenységét az igazságügyi szervek, illetve igazgatási jogkörben eljárva a területi közjegyzői kamarák ellenőrzik. Ennek megfelelően, a közjegyző eljárásának törvényességét a közjegyző székhelye szerint illetékes törvényszék elnöke felügyeli, melynek keretében elrendelheti a közjegyző tevékenységének kamarai vizsgálatát. A közjegyzők ügyvitelének, hivatali működésének és magatartásának rendszeres ellenőrzése a területi közjegyzői kamara elnökségének feladata.

Közhitelesség

Az állam főhatalmának egy részét a közjegyzőségre ruházta, amely a közjegyzői tevékenység vonatkozásában a valódiság fennállásának vélelmét jelenti, vagyis azt, hogy a közjegyzői tevékenység eredményét – például a közokirat vagy közhiteles nyilvántartás tartalmát – nem kell vizsgálni, meg lehet bízni a benne foglaltakban, valódinak kell elfogadni.

Teljes körű jogi szolgáltatás

A közjegyzői okiratba foglalt jognyilatkozatokkal vagy jogügyletekkel összefüggésben az esetek nagy részében a közjegyzőnek még további teendői is vannak, amennyiben az előtte kötött jogügyletek létrejöttéhez más szervek (földhivatal, cégbíróság, gyámhatóság és más közigazgatási hatóságok) eljárása is szükséges.

A közjegyzői szolgáltatás teljeskörűsége tehát azt jelenti, hogy a közjegyző a hatósági eljárásokban is képviseli az ügyfelet, így elkerülhető a hosszas utánajárás, a fáradságos ügyintézés.